GYNECOMASTIA: az az állapot, amikor nőies emlő fejlődik férfiakban. Mértéke különböző lehet.
Diagnosztikájában az ultrahang vizsgálat elsődleges módszer, mely szükség esetén mammográfiával is kiegészítendő.
Serdülő fiúknál a serdülés elején tapasztalhatunk egy vagy kétoldali, átmeneti emlőduzzanatot. Ilyenkor, a már termelődő nemi hormonok aránya, a fiúkban is képződő női hormonok irányában van még eltolódva. A serdülés továbbhaladásával és a hormontermelés férfi irányban való erősödésével a jelenség spontán visszafejlődhet.
Addig is ajánlott, hogy a serdülő a mellét kímélje a traumáktól, mert a kialakuló emlőduzzanat kissé nyomásérzékeny szokott lenni. Megfigyelhető, hogy gyakrabban fordul elő pubertalis emlőduzzanat azoknál a fiúknál, ahol a szülőnél is volt ebben az életkorban hasonló panasz. Amennyiben a folyamat fokozódik, esetleg más panaszok is társulnak a gynecomastiához, érdemes gyermekendokrinológiai/ endokronológiai szakrendelést felkeresni, ahol további hormonvizsgálatokat javasolhatnak.
Idősebb férfiakban a már élettanilag csökkenő férfi nemi hormontermelés miatt tolódik el a nemi hormon arány a női hormonok irányába, ezért alakulhat ki emlőnövekedés.
A hízás önmagában is képes az emlő területén a zsírállomány növeléséhez.
Amennyiben nincs egyéb szervi betegség az emlőnövekedés hátterében, de a mirigyes duzzanat nem mutat spontán javulást és a beteget nagyon zavarja a gynecomastia, szóba jön a sebészeti beavatkozással való eltávolítás is.
A mirigyes duzzanat oka nem minden esetben az említett hormonális egyensúly megváltozása.
Oka lehet még:
- egyes gyógyszerek szedése (néhány vérnyomás csökkentő, vízhajtó, vizelési panaszt csökkentő gyógyszer tehető felelőssé a hormonváltozásért.
- a sportolók által fogyasztott egyes izomnövelőként szedett készítményeket, mert az ebben található férfinemihormon-hatású szerek, a szervezetben nőihormon-hatású vegyületekké alakulhatnak át, és így emlőnövekedést okoznak.
- ritkán különböző eredetű daganatok a testben, amelyek fokozott nőihormon-hatással járnak, így például a here rák, amely ultrahang vizsgálattal diagnosztizálható,
- férfi emlőrák,
- csökkent férfi nemi hormon - termeléssel járó betegségek,
- elhízás, a cukorbetegség és a herék alulműködése (ezek miatt a férfi nemi hormonok aránya csökken)
- vese betegség, májbetegség
(Javasolt: csökkenteni a BPA-expozíciót, ( műanyagok!) mert egyes kutatások szerint ez növeli az emlőrák kockázatot, más káros hatások mellett, így célszerű kerülni a konzervek használatát, és csak olyan műanyagot használjanak, amelyek újrafelhasználást jelző szimbólumán az 1, 2, 4 vagy 5-ös szám található, vagy használjanak üvegtermékeket. Mindenképp kerülendők azok a műanyagok, amelyek újrafelhasználást jelző szimbólumán a 3, 6 vagy 7-es szám található.
Kezelőorvosa amennyiben szükséges, laborvizsgálatot, képalkotó vizsgálatot javasolhat a pontosabb diagnózis céljából.
Amennyiben Önnél gynecomastia igazolódott és az elsődleges kivizsgálás (labor, ultrahang stb.) súlyos betegséget nem igazolt, fontos a további követés, önvizsgálat.
Nagyon fontos a mihamarabbi orvoshoz fordulás akkor, ha az emlő fájdalmasabbá válik, nyomásérzékeny, egyenetlen a felszíne, felette a bőr nem mozdítható el, váladékozás vagy hónalji nyirokcsomó megnagyobbodás tapintása esetén, vagy ha a mirigyes rész gyorsan nő, illetve 4 cm-t meghaladja a nagysága.
Fontos tudni!
Az emlő daganatok 1 százaléka férfiakban fordul elő, ami az összes férfi daganatoknak körülbelül a 0,11 százalékát teszik ki. Ennek arányában Magyarországon az újonnan felfedezett férfi emlőrákok száma évente 60-80 körül lehet. Általában 60 év feletti férfiak esetén igazolható az emlőrák. Az emlőrákkal diagnosztizált betegek, körülbelül 10 százaléka nem tapasztal csomókat, fájdalmat vagy más jeleket az emlőjében. A megjelenő csomók közül viszont 80-85 százalék jóindulatú. Ettől függetlenül bármilyen tartósan megmaradó csomó vagy tünet megjelenése esetén, orvoshoz kell fordulni.
5600 Békéscsaba, Dr. Becsey Oszkár u. 1.
Internet: http://olivamed.eu/hu; E-mail: info@olivamed.eu
Oliva Med Magánklinika +36709776004