5600 Békéscsaba, Dr. Becsey Oszkár u. 1.

Dr. Varga Péter

Adjunktus belgyógyász szakorvos

2002-ben a Pécsi Orvostudományi Egyetem, Általános Orvosi Karán szereztem diplomát, majd Gyulán, a Pándy Kálmán Kórház Gasztroenterológiai Osztályán kezdtem el dolgozni. 

2008-ban, a belgyógyászati szakvizsga megszerzését követően kerültem át a jelenlegi munkahelyemre, a békéscsabai Réthy Pál Kórházba.

Az első pár évben a Neurológia-Stroke Osztály belgyógyászaként szereztem tapasztalatot az agyi történésen átesett betegek kezelésében, majd 2011-től kezdődően a Krónikus belgyógyászati osztályon kezdtem el dolgozni, melynek 2015 óta a vezetője is vagyok. 2016-ban adjunktusi kinevezésben részesültem.

2017-ben a Békéscsabai Előre NKSE női kézilabda csapat orvosaként segítem a sportolókat. 

A COVID-19 pandémia második és harmadik hullámában a gyulai Fertőző osztály egyik COVID-betegek ellátó részlegének vezetőjeként elsőkézből szembesültem a vírusfertőzés kezelésének nehézségeivel.

Az elmúlt években nagy tapasztalatot szereztem a 70 év feletti korosztály egészségügyi ellátásában, melyet a neurológiai betegek környezetében töltött éveim, a sportorvosi tevékenységem és a COVID-19 fertőzöttek kezelésében végzett munkám tovább mélyített. 

Széleskörű általános belgyógyászati és belgyógyászattal határterületi szakmai tapasztalatom mellett komplex gondolkodásmódom segít a betegségek multidiszciplinális megközelítésében és abban, hogy a betegségek mögött ne csupán a keresendő vagy kezelendő diagnózist, hanem a kérdéseire választ váró, kétségek, panaszok között hánykolódó embert is lássam.

Rendelési idő:
Kedd: 14:00 - 17:00