5600 Békéscsaba, Dr. Becsey Oszkár u. 1.

Mit éredemes tudni az ekcémáról?

Vörös, viszkető foltok, nedvedző hólyagocskák, rohamszerű viszketési inger. Esetenként krónikus formába mehet át. 

Ilyen esetben a bőr már tartósan gyulladt, vörös, hámlik, utcakövezetszerűen megvastagodik, rajta vonalas kivakarások, illetve pigmentációs eltérések (fehér vagy barnás foltok) jelenhetnek meg. Az ekcéma jól látható tünetei mögött sok esetben nehéz felfedezni a kiváltó okokat. Táplálkozás, stressz, öröklött hajlam, kozmetikum vagy ételek.

Az atópiás ekcéma veleszületett allergiás hajlam alapján kifejlődő visszatérő és idült lefolyású gyakori betegség. Az allergiára hajlamos csecsemőknél 2 éves kor alatt ekcémás bőrtünetek jelentkezhetnek, melyek ritkán táplálék allergiával is társulhatnak, majd 2 és 3 év között gyakori a savós középfül-gyulladás és végül óvodás-kisiskolás korban megjelennek a jellegzetes allergiás tünetek: köhögés, szemviszketés és orrfolyás.

Atópiás dermatitisz felnőttkorban is jelentkezhet a tüneteket gyakran kontakt vagy irritatív eredetű ekcéma okozza. Ez esetben a panaszokat valamilyen külső tényező, sokszor a hétköznapok során gyakran használt tárgy, kozmetikum, vegyszer váltja ki. Súlyosabb esetben a közvetlenül érintkező bőrfelületek mellett más testrészen is megjelennek hasonló tünetek. A kialakulása, vagy súlyosbodása gyakran összefügg a beteg életében bekövetkezett változásokkal, betegségekkel, stresszhelyzettel is.

Hasonló tüneteket okozó más betegségek: fémallergia, gyógyszerallergia

Az ekcéma tünetei szabad szemmel is jól láthatóak. Vörös foltokkal, először nedvedző hólyagocskákkal jelentkezik, majd a hólyagok felszakadva beszáradnak. Az ekcémás tüneteket rohamszerű viszketési ingerek kísérik.

A kisgyermekkori formára a rendkívül száraz bőr mellett a végtagok hajlataiban, a nyakon, a fül mögött és a szem körül kialakuló, általában erős viszketéssel járó bőrgyulladás a jellemző.

A tinédzser- és felnőttkori formánál a fenti tünetekhez a tenyereken és a talpakon megjelenő ekcéma is társulhat.

Az ekcéma diagnózisának első lépése a beteg részletes kikérdezése. A kivizsgálás menetét az egyéni tünetek, panaszok határozzák meg. Az allergia vizsgálat segítségével meghatározható, hogy a tüneteket élelmiszer, pollen, környezeti anyag, illatszer provokálja-e. (Gyermekeknél az allergia teszt a valós eredmény eléréséhez csak 3 éves kor után végezhető.) Szükség lehet fogászati, gégészeti, belgyógyászati kivizsgálásra is.

Az ekcéma kezelése

Az ekcémás tünetek általában helyi szteroid készítményekkel kezelhetők. A krémeket kúraszerűen használjuk, a panaszok jelentkezésekor. Az erős hatóanyagú készítmények viszonylag rövid idő alatt szüntetik meg a gyulladást. A tünetek enyhülésekor, úgynevezett immunmoduláló helyi készítményeket is alkalmazunk, melyek a hosszabb tünetmentes állapot megőrzését is elősegítik.

Megfelelő körülmények mellett alkalmazott immunmoduláló szerek hosszú távon is biztonságosak, megakadályozzák a gyulladásos folyamatok kialakulását, anélkül, hogy a bőr szerkezetét károsítanák. Az érintett bőrfelületen hetente kétszer alkalmazzuk, úgynevezett fenntartó kezelésként. A terápia fontos része a száraz bőr megóvása, a rendszeres bőrápolás, lipidpótlás biztosítása. Az ekcéma nem minden formája gyógyítható véglegesen, de a kiváltó okok elkerülésével, a gyulladás megszüntetésével tünetmentes állapot érhető el.

Tanácsok a mindennapokra

A naturkozmetikumok használata javasolható, de tudnunk kell, hogy bizonyos gyógynövények erős allergénként is szerepelhetnek.

Tisztálkodáshoz és szépségápoláshoz válasszuk inkább a gyógyszertárban beszerezhető, speciálisan az ekcémás bőr ápolására kifejlesztett illatanyag- és színezékmentes készítményeket.

Az étkezések során - a táplálékallergiás betegek kivételével - nem szükséges külön diétát tartani. Táplálkozásunk legyen változatos, friss összetevőkben gazdag. A tartósítószereket és adalékanyagokat érdemes elkerülnünk. Az erős, fűszeres ételek fogyasztása nem javasolt, mivel ezek a verejtékkel távozva fokozhatják a tüneteket.

Az ekcémás betegeknek nagy figyelmet kell fordítaniuk bőrük megfelelő hidratálására. Kádban való hosszas fürdőzés helyett válasszuk inkább a zuhanyozást, utána speciális testápoló használata ajánlott. A ruházat megválasztásánál ügyeljünk rá, hogy a bőrrel lehetőleg csak pamut ruhanemű érintkezzen, kerüljük a műszálas anyagokat és a gyapjút.  Az ekcémák általában elhúzódó, vissza-visszatérő megbetegedések. A kiváltó ok tisztázása és a kezelés hosszadalmas. A kellemetlenségek a pácienseket türelmetlenné tehetik.

Mi váltja ki az ekcémát?

A bőrre kívülről rákerülő külső allergének az arra fogékony embereken bőrgyulladást váltanak ki. Ilyenek lehetnek pl. növényi (porok, pollenek) és állati eredetű anyagok (szőrök), különböző vegyszerek, fémek, stb.

Az endogén ekcémák esetén egyedi hajlam, fogékonyság szükséges a bőrtünetek kialakulásához. Ide soroljuk pl. az atópiás dermatitiszt, mely során az ekcémás bőrtünetek általában már csecsemő-vagy gyermekkorban megjelennek. Endogén ekcémát okoznak a szervezetben vagy a bőrön elszaporodó baktériumok, gombák antigénjei is.

Irritatív ágensek egyéni hajlam nélkül, mindenkinél kiválthatnak bőrgyulladást a behatás idejének és erősségének függvényében. Ilyenek például az erős vegyszerek.

Allergiás mechanizmussal kialakuló ekcémák esetén gyakori allergének pl. a fémek, állati eredetű szőrök, porok, pollenek.

A diszhidrotikus ekcéma (dyshidrosis, pompholix) a kéz és láb ekcéma formája. Tenyéren, talpon és az ujjak egymás felé néző felszínén megjelenő apró, víztiszta hólyagok, és gyulladás jellemzi. Gyakori a másodlagos bakteriális felülfertőzöttség. Nehéz meggyógyítani, hosszú tünetmentes periódusok után is visszatérhet. A stressz szerepet játszhat a kiújulásában.

Kezelésében borogatás, kortikoszteroid tartalmú krémek és kenőcsök, illetve - bakteriális vagy gombás érintettség esetén - antibiotikumok és gombaellenes szerek jönnek szóba.

A szeborreás ekcéma (seborrhoeás dermatitis) A fejbőrön sárgás, zsíros tapintatú felrakódás (“koszmó") keletkezik, alatta piros kiütések jelentkeznek, melyek az arcra, ritkán a törzsre is ráterjedhetnek. Legtöbbször kezelés nélkül is elmúlik. 

Felnőttkori formájának enyhébb eseteiben a hajas fejbőr korpás hámlása az egyetlen tünet. Kifejezettebb formáját a fejbőr viszketése, gyulladása kíséri, az arcon pedig bőrpír jelentkezhet. A kezelés célja felpuhítani és leválasztani a korpás hámpikkelyeket, megnyugtatni az irritált hajas fejbőrt és megelőzni a hajas fejbőr kiszáradását.

Nummularis (mikrobás) ekcéma esetén a kerek (érmeszerű), gyulladt, élénkvörös, hámló bőrelváltozások jellemezőek, melyeken gyakori a hólyagocska. Kínzó viszketés kíséri. Idős korban és szárazbőrű egyéneknél gyakoribb, elsősorban a végtagokon alakul ki. Gyakori a hámfosztott területeken egyes baktériumok megtelepedése. Javasolt a hámpörkök eltávolítása borogatással (csapvíz, kamillatea, fertőtlenítő oldat). Ezután a baktériumok vegetációit kell eltávolítani antibakteriális kezeléssel, melyet a bőrgyulladást megszüntető kortikoszteroid tartalmú krémekkel, kenőcsökkel egészítenek ki. A bőr kiszáradását meg kell előzni, ezért az elváltozások speciális kezelése mellett a bőr hidratálása is ajánlott.

Az úgynevezett vénás eredetű ekcéma (stasis ekcéma, stasis dermatitis) krónikus vénás elégtelenség talaján kialakuló ekcémaforma, így az alsó végtagon visszértágulatok, pigmentáció, bőrmegvastagodás jelei láthatók. A lábszáron, a bokák körül a bőr élénkvörössé és hámfosztottá válik, melyek felülfertőződnek. A vénás eredetű ekcéma gyakran lábszárfekély bevezető betegsége.

Kezelésében a vénás keringés javítását kell elsősorban elérni (kompressziós kötések, láb mozgatása, felpolcolása). A felülfertőződés megszüntetésére és megelőzésére fertőtlenítő borogatás, a gyulladás csökkentésére helyi kortikoszteroidok jótékony hatásúak.

Az életkor előrehaladtával a faggyúmirigyek működése csökken, ezért idős korban gyakori tünet a bőr szárazsága. Ez vezet a kiszáradás miatti ekcémához (exsiccatiós dermatitis, asteatoticus ekcéma). A száraz bőr viszket, amit az illető fokozott tisztálkodással, esetleg szárító készítmények (pl. hintőpor) használatával próbálhat ellensúlyozni. A viszkető bőr vakarása apró horzsolásokhoz, hámhiányokhoz vezet, melyek felülfertőződve tovább rontják az állapotot. A kezelés célja a bőr megfelelő zsírtartalmának biztosítása krémek, kenőcsök segítségével. Kerülendőek a bőrt szárító szappanok és borogatások, továbbá ülőfürdő helyett zuhanyozás javasolt. 

Oliva Med Magánklinika                 Bejelentkezés: +36709776004