5600 Békéscsaba, Dr. Becsey Oszkár u. 1.

Pattanásos bőr kezelése

Mitől alakulnak ki a pattanások?

Az aknék kialakulásának elsődleges oka a faggyúmirigyek gyulladása. Tehát pattanások megjelenésére is elsősorban azon a testfelületen kell számítani, ahol a faggyúmirigyek is nagyobb számban fordulnak elő – arc, mellkas, és a hát felső része -. A túlzott faggyútermelődés enyhébb megjelenése a mitesszer, amely begyulladhat, és göbök kialakulásához vezethet, mely később nem múló hegek formájában jelentkezhet. De közvetlenül mi idézi elő ezt a folyamatot? Leggyakoribb oka a férfihormonok magas szintje, mely eltérő arányban ugyan, de egyaránt jelen van mindkét nemben. A pubertás kori pattanásokért a nemi hormonok felelnek, melyek ebben az időben kezdenek intenzívebben termelődni.

Mi az oka a felnőttkori pattanásoknak?

pattanasos noEbben az életszakaszban az aknék jóval enyhébb formában fordulnak elő, viszont megszabadulni sokkal nehezebb tőlük. Ebben az esetben az ok általában egy hormonális zavarban keresendő, amikor is az aknék mellett kísérő tünetek is jelentkezhetnek – mint pl. hajhullás, erősebb szőrszálak kialakulása a mellek körül, állon, hason –, melyek megkönnyíthetik a probléma felismerését.

A pattanások kezeléséhez használt krémeket személyre szabottan, a klinikai képet figyelembe véve állítjuk össze. 

Ha túlnyomó többségben mitesszerek találhatóak a kezelendő bőrterületen, akkor faggyúcsökkentését szolgáló és hámlasztó hatású készítményeket és kezelést ajánlunk a páciensnek. Gyulladt pattanások esetében fontos, hogy antibakteriális hatású szereket is alkalmazzunk.

A pattanások eltüntetésének hatékony módja általában mindig kétirányú, külső és belső folyamat. Ha a külsőleg nem érünk el kifogástalan eredményt, akkor belsőleg is meg kell kezdenünk általában a 2-3 hónapos antibiotikus kezelést. Alkalmazhatunk drasztikus esetekben általában fél éven át tartó Isotretionoint (Roaccutant) gyógyszeres kúrát, mely egy A-vitamin származék. A kúra időtartamát általában a probléma súlyossága határozza meg. A panaszok megszűnését követően (általában 2-3 hónap) azért szükségszerű folytatni a megkezdett kezelést, hogy tartós eredményességet érjünk el.

A pattanások eltüntetését követően sok esetben maradandó hegek tesznek tanúbizonyságot a probléma egykori jelenlétéről. Ilyenkor szükséges lehet a bőr mélyhámlasztása.

 

Milyen más kezelésekkel egészíthető ki a kezelés?

A gyorsabb és hatékony javulás érdekében a gyógyszeres kúra és krémek mellett a Drakula- és Mezoterápia alkalmazását ajánlom.

 

Dr. Csenkéné Dr. Tóth Katalin
Bőrgyógyász Főorvos, Orvoskozmetológus
Rendelés: Szerda 9:00 - 17:00
Előjegyzés: +36 30 63 60 793

Dr. Patai Györgyi
Bőrgyógyász szakorvos
Rendelés: 
Hétfő és Péntek 11:00 - 13:00
Szerda 16:00 - 19:00
Előjegyzés: +36 70 977 6004