5600 Békéscsaba, Dr. Becsey Oszkár u. 1.

Szabados Edit

Étkezési tanácsadó

Békésen születtem 1986. február 6-án.

Elsősorban személyi edző és Hot Iron Instructor vagyok emellett versenyző, valamint képi diagnosztikai és intervenciós asszisztensként is dolgoztam.

Általános iskolás koromban atletizáltam versenyszerűen, magas és vékony voltam, a futásban bizonyultam a legjobbnak. Középiskola ideje alatt ezt felváltották a csoportos órák. Középiskola után Szegeden tanultam az egészségügyi főiskolán. Az iskola elvégzése után a gyulai Pándy Kálmán Kórház Nukleáris Medicina osztályán kezdtem el dolgozni, ez volt 2008-ban. Munka mellett sportoltam, súlyzós csoportos edzésekre jártam és a párom segítségével edzőterembe is. Gyorsan fejlődtem, izmosodtam, mert elkezdtem odafigyelni az étkezésemre. Közben elkezdtem a munkám mellett személyi edzéseket is vállalni egy helyi edzőteremben. Egyre több vendég kért, hogy segítsek nekik testük formálásában és életmódjuk átalakításában is, aminek örömmel tettem eleget. Igy a hosszu évek alatt az elméleti tudásom mellett gyakorlati tapasztalatot is szereztem.

2015. májusában meghoztam a döntést és főállásban kezdtem el személyi edzőként dolgozni, hétfőtől vasárnapig. Akkor az egy komoly változás volt, de most már tudom, hogy jól döntöttem, mivel megtaláltam a hivatásomat, amit teljes szívvel végzek azóta is. Azóta bővítettem a tevékenységemet egy honlappal, ennek segitségével egyaránt tudok segíteni étkezésben és testedzésben.

Versenyzői (testépítő) pályafutásomat 2012 őszén kezdtem meg és minden évben felkészültem egy szezonra. A sportra és a táplálkozásra való odafigyelés mindennapi szerepet tölt be az életemben. Korábbi versenyéveim kapcsán jöttem rá, hogy a táplálkozás az alapja mindennek. Ha az nincs rendben, nem érhetjük el a kívánt testalkatot. Ez nem csak a versenyzésre kivetítve igaz, hanem a mindennapi életben is így van. Ahogy az élet minden területén, ha sikereket akarunk elérni, úgy a testünk formálásába is energiát kell befektetnünk.

Ami motivált részben és azóta is motivál, az az, hogy egyre jobb formát akartam elérni versenyről versenyre, évről évre. Kezdetben fitness modell kategóriában indultam, mivel az akkori izomtömegem, definícióm azt tette lehetővé, de ami igazán tetszett már akkor is, az a sportmodell versenyzők formája. Így ez lett a célom! A sportmodell kategória. Tudtam jól, hogy évek kemény munkája szükségeltetik, hogy azt az izomtömeget, arányt és definíciót elérjem.

Egy év kihagyásra volt is szükség, mire megteremtettem a sportmodell fizikumom alapjait. 2015-os szezonom volt a legeredményesebb a korábbi évekhez viszonyítva és kategóriát is váltottam, az áhított sport modell lett a kategóriám. Kölnben volt az első nemzetközi versenyem abban a szezonban, a Miss FIBO Power Beauty, ahol 3. lettem. Ezt követően a Bodysport Kupán Budapesten első helyezett lettem, majd Székesfehérváron Magyar Bajnok lettem a kategóriámban a WBPF szövetség EB kvalifikációs versenyén.

2016-os tavaszi szezon még sikeresebben alakult, mint az ezt megelőzőek. Akkor töltöttem a 30. életévem és a versenyeken volt egy kategória, ami a 30 év felettiek kategóriája, sport modell kategória. Szegeden bajnok lettem a magassági kategóriámban, majd Nyíregyházán Magyar Bajnok lettem ismét és kvalifikáltam az Európa Bajnokságra. Budapesten került megrendezésre a WBPF szövetség EB-je, lévén helyben rendezték így részt tudtam venni és a kategóriámban Európa Bajnok lettem.

2017. szeptember végén egy újabb versenyre készültem fel, ami Bécsben volt, ez a II. Vienna Pro verseny, ahol a sportmodell kategóriát megnyertem.

Ezt követően októberben, Budapesten a Hegyvidéki Fittparádén szintén sportmodell kategóriában 2. helyezést értem el.

Jelenleg úgy érzem elérkezett a idő, hogy az aktiv versenyzés után ügyfeleimre koncentráljak, hogy minél nagyobb segítségükre legyek az általuk kívánt cél elérésében.

 

Rendelés: Csütörtök 12:00 - 14:00 vagy egyéni időpontban
Telefon: +36 70 977 60 04