Dr. Tóthná Pável Judit

Gyógypedagógus-pszichopedagógus, nyelv- és beszédfejlesztő

Önéletrajz
1983 óta, immár 35 éve nevelek, oktatok gyermekeket. Első diplomám a Kecskeméten megszerzett óvónői diploma volt, 16 évig óvodásokkal, majd a tanítóképző főiskola elvégzését követően több évig alsó tagozatos iskolás tanulókkal foglalkoztam. Ekkor kerültem kapcsolatba olyan másságokat viselő gyermekekkel, akiknek képzésére a főiskolán nem kaptam kellő mértékű szaktudást.

Az akkori munkahelyem támogatásával jelentkezhettem a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola Pszichopedagógiai szakára.

Mindeközben kislétszámú osztályban már megkezdtem a fejlesztést és a speciális oktatást a tanulási hátrányokkal küszködő nebulókkal.

A főiskola elvégzése után az egyesített pedagógiai szakszolgálathoz kerültem, ahol a különböző tanulási problémával érkező gyermekek vizsgálatával, majd a vizsgálatok alapján a gyermekek fejlesztésével folytattam tevékenységemet. Lassan 15 éve végzem ezt a munkát.

Időközben nyelv és beszédfejlesztő szakvizsgát tettem annak érdekében, hogy a beszéd és kifejezés hátrányival küzdő gyermekeknek is segíteni tudjak.

2013 óta vezetem a sarkadi pedagógiai szakszolgálatot.

Nagy örömömre szolgál, hogy mindazon gyermekek, akikkel korábban foglalkoztam, úgy a munkában, mint a tanulásban, sőt szülőként is megállják helyüket az életben.

Weboldalunk használatával jóváhagyod a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Tudjon meg többet...